Hobbi Kutyaiskola, egyéni foglalkozások az egész országban!

Alvás és álom

Alvás és álom

Amikor a kutya alváshoz készülődik gyakran tapasztaljuk, hogy forgolódik, hosszan kaparja helyét, majd kényelmesen elhelyezkedik. Feltehetőleg ennek a viselkedésnek az lehet az oka, hogy amikor a vadon élő őseik alváshoz készülődtek, előtte kitapogatták a mancsukkal a helyet, a felületet és a legmegfelelőbb – kényelmes, fészekszerű – felületen elhelyezkedtek. Az állatpszichologusok véleménye megoszlik a tekintetben, hogy a kutya álmodik-e vagy sem. Az utóbbi évek tapasztalatai, vizsgálati eredményei arra engednek következtetni, hogy a magasabb rendű állatok, mint a kutya- farkas, is képes álmodni. Néha úgy tűnik, hogy a kutya álmában egy másik állatot hajszol, nyűszít, morog, sokszor orrukat is mozgatják, mintha szaglásznának. Ilyenkor egy EEG görbe a gyors periodus jellegzetességeit mutatja. Megfigyelték, hogy egy városi kutyát ha kimozdítanak megszokott életritmusukból, akkor éjszaka sokkal élénkebben álmodnak, mint máskor. Az álom tehát – úgy tűnik – nem egyszerűen az agyvelő üres tevékenysége, amely akkor keletkezik, ha valamely magatartás már rég nem fordult elő. Inkább arról lehet szó, hogy különböző fajtájú, újonnan szerzett, erősen ható emlékképekből áll – valamilyen szabadon elgondolt tevékenységfajta.

A kutya érzékszervei – orra és fülei – az alvás idején is élénken működnek. Érdekes kísérletet végeztek ezzel kapcsolatban fáradt, alvó kutyákkal. Amikor olyan ragadozó állatoknak a szagát közvetítették feléjük, amelyek vadászatára ezeket a kutyákat speciálisan kiképezték, rögtön felugrottak, készen arra, hogy megvédjék magukat vagy támadjanak. Abban az esetben viszont, amikor háziállatok szagát juttatták el hozzájuk, nyugodtan aludtak tovább. Egy másik kísérlet során pedig alvó kutya orra elé tettek kolbászt, melyre ugyan a kutya nem ébredt fel, de a rágó mozdulatokat egyértelműen elkezdte. Ez pedig azt mutatja, hogy a kolbász illata az agyában felidézte a kolbász képét, és ez indította be a rágó mozdulatokat.

Alvás közben a legtöbb kutya összegömbölyödik vagy kényelmesen elnyújtózik. A fekvési póz, a különböző testhelyzetek az anatómiai sajátosságokhoz való igazodást jelenti. A kutya általában sokat tud aludni. S minél fiatalabb, annál többet. A felnőtt kutya, – főként a lakásban tartott – kutya jobbára igazodik az ember alvás-ébrenlét ciklusaihoz is. Alvás közben időnként teste megrándul, nyűszít, morog. Úgy tűnik, mintha álmodnának.

Vajon valóban álmodnak? Az alvás egy bonyolult biológiai jelenség, időszakonként visszatérő állapt, amikor a mozgási érzetek szünetelnek. Ma már lehet az agy elektromos jelenségeit analizálni, összegyűjteni. Az agy ugyanis mindenfajta működésekor elektromos hullámokat bocsát ki, amelyek a koponya felületére helyezett mérő eszközzel érzékelhető és felerősítve görbék formájában papírra vetíthetők. Az így készült grafikonokból is látható, hogy az alvás két szakaszból áll: a nyugodt és a nyugtalan periodusból. A nyugodt avást a lassú, a nyugtalant a gyors hullámok jellemzik. Ha a lassú periodusban ébresztik fel a kutyát, vagy embert, nem igazán emlékezik vissza az álmaira. Ez az alvási szakasz az egész alvási időnek mintegy 80%-át teszik ki. Az álmodást egy EEG görbe tíz perctől egy óráig tartó, határozott és nagymértékű megváltozása jelzi. ekkor a szemek gyorsabban mozognak a lezárt szemhéjak alatt, a lélegzés szabálytalanná válik, az ajkak s a végtagok remeghetnek, a nyak izmainak tónusa pedig teljesen eltűnik. Ha a vizsgált alanyt ebben az állapotában ébresztik fel, emlékszik arra, hogy álmodott. Ezek a periódusok az ún. gyors periodusok, és a rögzített elektromos hullámok sűrű ismétlődése miatt kapta ezt a nevet. Egyes viselkedés-kutatók szerint a a kutyák tulajdonképpen az orrukkal álmodnak. Alvás alatt az orr és a fül minden eseményt továbbít az agyba, amely regisztrálja és tudat alatt feldogozza környezetének felfogható jeleit. Ezért a kutya felébredéskor szinte azonnal tudja mi történik körülötte, hiszen az agy „őrpontjai” a legfontosabb ingerekre – veszélyre – felébresztik az agy többi részét is.

Feltételezhetjük, hogy a kutya tud álmodni, de az álom folyamatainak részleges, illetve teljes magyarázata még megoldásra vár. Az álomfejtés egyik nagy akadálya épp az, hogy a kutya még nem tudja elmesélni álmait. Ezért a kutya álmai még sok álmatlan éjszakát okoznak nekünk.

18 hozzászólás a/z “Alvás és álom

  1. Karkus Ágnes

    Tisztelt Cím!

    9 hónapos az átlagosnál nagyobb termetű kan német juhász kutyánk van. 1-2 hónapja álmában minden éjjel bepisil. Eddig csak éjszaka csinált ilyet kint a kutyaólban. Most észre vettük, hogy nappal is ha alszik előfordul vele. A lakásba is be szoktuk engedni esténként, hogy együtt legyünk. Sajnos ma már az is előfordult, hogy a nappaliban alvás közben egymás után kétszer is bepisilt, sőt mintha menet közben is csöpögtetett volna mikor felébredt. Eddig arra fogtuk, hogy mélyen alszik, de előfordulhat, hogy szervi baja van? Nagyon okos, kutya iskolába is jár.
    Természetesen orvoshoz is elvisszük, de jó lenne ha kiderülne, hogy ez nem feltétlen szervi probléma. Ilyen vagy hasonló problémával kapcsolatban milyen tapasztalatok vannak?

    Köszönettel: Ági

  2. Zita írta

    Kedves Gazdi,

    ha nem orvosi okok miatt van a jelenség, akkor ez lehet bizonytalanság. Érdemes lenne szakértőhöz fordulni vele.
    üdv

  3. Zita írta

    Nem találkoztam még ilyen esettel, ezért várjuk meg az orvosi vizsgálat eredményét. Ha az rendben, akkor elmondom mire gyanakszom.

    üdv

  4. angelika

    Jo estét.Nekem egy olyan kérdésem lenne,hogy a kutyusunk éjszaka alvás közben bepisil.Mi lehet ennek az oka?Elöre is köszi

  5. Zita írta

    Kedves Angelika,
    Milyen korú a kutya. Mit evett vagy ivott és mennyit. Mikor vitték le az este folyamán. Kicsi vagy nagy termetű kutya.Alvás közbeni bepisilésnek is van számtalan oka. Lehet orvosi és egyéb.

    üdv

  6. Mónika

    Kedves „Kutyaiskola”!

    Nekem egy 15 hónapos kan bexerem van és ő is bepisil álmában már minden éjjel.. 3 hónapja. Voltam vele állatorvosnál is,aki nem vizsgálta meg,de adott 1 gyógyszert és azt mondta kevesebb időt töltsön fent éjjel..késő este vigyem le és korán reggel és ne adjak neki inni jóval lefekvés előtt. 2 hétig csináltam ezt vele,kisebb nagyobb sikerrel,vagyis inkább kisebb sajnos. Félek,nehogy szervi baja legyen,ezért el fogom vinni másik orvoshoz.
    Ha valakinek hasonló problémája van/volt és megoldódott kérem osszák meg velem.

    Előre is köszönöm: Mónika

  7. Zita írta

    Kedves Mónika,

    azt jól teszi, ha viszi másik orvoshoz is, aki rendesen megvizsgálja. Sajnos a boxerek túltenyésztése miatt többi ilyen esetet lehet hallani. Ha van eredmény privátban tájékoztasson róla engem is.

    köszönöm

  8. Mónika

    Kedves Zita!

    Voltam a boxeremmel egy másik orvosnál,ahol meg ultrahangozták és katéterezték a kutyámat. Ezekből az derült ki,hogy fehérje,fehérvérsejt van a vizeletében és meg van vastagodva a hólyagfala. Kapott rá antibiotikumot, amitől nagyon remélem,hogy megszűnnek a bepisilések,mert a doktor azt mondta,ha ez nem válik be,akkor megszúrja a hólyagját és onnan vesz le vizeletet tenyészetre,mert hogy csak az steril. Kérdem én, a katéterezett vizeletminta miért nem steril?? (mert szerintem az.. persze ez a vizsgálat újabb 10.000-ekbe kerül..)
    Ha tud segíteni az utóbbi kérdésemben,kérem írjon!

    Előre is köszönöm:
    Mónika

  9. szilvi

    jó napot!
    Az a kérdésem lenne hogy van egy 3 éves tacskóm és néha 1-2 havonta egyszer bepisil alvás közben de tényleg csak ritkán szokta és észre se veszi fel sem ébred.

  10. Zita írta

    Kedves Szilvi,

    a kutya akkor pisil be, ha valami zavarja,ha nem biztos a tudásában, nem ismeri a környezetet, ettől a reakciója a bepisilés lesz. Alvás közben is előfordulhat. üdv

  11. Daniella

    Jó estét ! 6 éves lakásban tartott ivaros kan Labrador kutyusom nem napi rendszerességel , de mély álomba merülve bepisil általában éjszaka illetve reggel szokott előfordulni nála . Mire kéne gondolnom ?

  12. Zita írta

    Azt kéne megnézni, hogy azon a napon, amikor ez történik, mit csináltak a kutyával. Merre jártak, mit játszottak, mit látott, kikkel találkozott. Valamint lefekvés előtt már ne engedjék inni és ha kell vigyék ki még éjszaka is egyszer és nézzék meg valóban tud -e vizeletet produkálni. Azt is vélhetném, hogy valamit álmodik és elfelejti kontrollálni magát éjszaka. Az is lehet, hogy aznap valami olyan hatás érte, ami miatt feszültebb, vagy csak foglalkoztatja még éjszaka is az esemény. Persze feltételezve, hogy orvosi gondja nincsen.Első körben ezt javaslom,mert ezek alapján már tudjuk elkezdeni leszűkíteni a okokat.

  13. Anita Kisikan-Hulett

    Üdvözlöm, nekem egy 9 hónapos Boston terrier kislány kutyim van és egyszerűen képtelenség vele megértetni hogy hova kell végeznie a dolgát. Valamikor napokig ügyesen rápisil -kakil a pelusra megdícsérjük jutalom falat stb aztán elkezd csak úgy a pelus mellé kb. 2 méterrel odapisil illetve nem tesz különbséget az ő ágya a miénk és a pelenka között. leszídjuk erre megint összepisili magát …tudja hogy rosszat csinál mert lapít, mégis megcsinálja. Lassan hozzà sem merünk szólni mert mindíg összepisili magát ha a nevét hallja…4 hónapja van nálunk.
    Segítségét előre is köszönöm: Anita

  14. Zita írta

    Kedves Anita,

    ezt a problémát már érdemes egy személyes alkalommal megoldani. Mint azt már több gazdinak is jeleztem, a kutya nem azért lapít, mert tudja mit csinált. Azért lapít, mert a gazdi reakciója azt mutatja, hogy ki fog kapni,vagy megszidják. Az a kutya, akinek nincs jó mentora, az otthon fogja elvégezni a dolgát. Ez alapvetően a gazda részéről adott rossz reakciók sorozata miatt alakul ki a kutyában. Ezért őt megszidni, ilyen esetekben csak még jobban terhelni fogja a kutyát, mint ahogy írta is, szidáskor bepisil.

  15. Kinga

    Kedves Zita,

    Van egy 11 hónapos ivartalanított szuka spániel keverék kutyusunk. 6-7 hónapja él velünk. Amióta velünk van, probléma az, hogy alvás közben bepisil, nem veszi észre. Miután felkel alatta ott van körülbelül 1 tenyérnyi folt. Padlószőnyegünk van így nagyon meglátszik rajta minden nedvesség.
    Többnyire hétvégén napközben amikor itthon vagyunk akkor történik ez, illetve most hogy itthon vagyunk a járvány miatt 2. hete othonról dolgozunk és mostmár mindennap többször ahogy lefekszik utána biztos hogy lesz folt.
    Napi háromszor sétáltatjuk, minden alkalommal pisil kinn, ezzel nincs probléma. Az időpontokat próbáljuk tartani az itthoni munka idején is- ahogy általában is volt.
    Direkt bepisilés néha előfordul, ha későn érünk ( 10-12 óra távollét) .

    Amikor hozzánk került, volt egy felfázása és hasmenése is volt. Mind a kettő kezelve lett állatorvos által.

    Mit tudunk ebben az esetben tenni? Ez lelki vagy szervi eredetű? Nem tudom milyen irányban induljunk el.

    Köszönöm a segítséget.

  16. Zita írta

    Kedves Kinga,
    ha szervi vagy egyéb egészségügyi probléma nem áll fenn, akkor azt gondolom, hogy meg kéne nézni, érkezik e önöktől konstansan ismétlődő jelzés, ami a kutyát zavarja. Hiszen, ahogyan írja, a legtöbb esetben akkor történik, amikor önök otthon vannak.
    Ha logikusan gondolkodunk, akkor alvás közben az állat, és persze az ember is feldolgozza az őt ért információkat, eseményeket. Le kellene szűkíteni a kört, mi történik ilyenkor.
    Vigyék le többször a kutyát, és ne a megszokott időben. Vagy akár csak kétszer, de az kiadós mozgás legyen.
    Jobban fárasszák ki, legyen ténylegesen fáradt. Fizikailag és mentálisan is. Feladatok, mozgás, futás, a megszokottól eltérő. Ha igazán elfárad, akkor jól kell aludnia, és az idegrendszer a mélyalvás periódusban ténylegesen aludni fog, és nem agyalni.
    Lehet, hogy alvás közben a kutya nem tudja kontrollálni a záróizmokat, de ez már egészségügyi dolog, orvosi szakvélemény kell hozzá.
    Ha van lehetőségük, amikor leviszik sétálni, pórázt adnak rá, vagy bármi feladatot, akár egy vacsorát stb, jó lenne, ha tudnának nekem mail címre videókat küldeni, abból sok mindent lehet látni.
    Mindenesetre egy kiadós, lefárasztós mozgás nem árt a kutyának. Ez a bepisilés, lehet, hogy egy rögzült idegrendszeri reakció. Történt valami, amire valaki ráerősített, és ez megmaradt a kutyában. Alvás kezdetekor ez lehet, hogy számára megnyugtató dolog, vagy éppen azért történik, mert ilyenkor elenged az agy, vagy számos ilyen esetben valami negatív vagy pozitív élmény érte a kutyát.
    üdv

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás