Hobbi Kutyaiskola, egyéni foglalkozások az egész országban!

Kutyánk és más állatok kommunikációja

Kutyánk és más állatok kommunikációja

Érdemes-e kutyánkat más állatokhoz szoktatni. Nos, egyik kutyámat, az előző gazda azért adta be menhelyre még fiatal korában – ezzel elég sok kárt okozva kis lelkében – mert a csirkéket szerette hajkurászni.

13-évig éltem együtt ezzel a keverék kutyával. Elmondhatom, hogy élete végéig hűséges, rendkívül ragaszkodó és nagyon jó radarokkal megáldott kutya volt. Aki imádott dolgozni, de szeretett csak mellettem pihenni. Egyszóval, a foglalkozások hatására az amúgy is normális kutya, nagyon szépen kezelhető lett. Alapvetően egy nagy kérdés maradt meg bennem, miért is kellett a kutyától megválnia az első gazdának.

Sok olyan esettel volt dolgom, amikor a kutya a kertben hajnalonta ugatta az ágakon csiripelő madarakat. Hajkurászta őket napközben a kertben. Így elüldözve az értékes állatokat a kertből. Így a gazda kertjéből egy idő után elmaradtak a madárcsicsergések.  a gazda kereste a megoldást erre a jelenségre.

Nos, az eset nem olyan bonyolult. De nézzük végig logikusan. A legtöbb kutya csak éli a szürke mindennapokat a kertben. Talán sosem, vagy csak rendszertelenül mozdulnak ki gazdáikkal a kertből. Egy idő után azért nem mennek ki velük, mert az energiával tele kutya húzza, rángatja a pórázt. Össze-vissza bolyong, és ez kellemetlen lesz a póráz végén, a kutya után lobogó gazdának. Sajnos ez a 22-es csapdája. A kertből sosem kivitt kutya tele lesz energiával, és örül, ha végre kiszabadul. Ennek következtében egyszerre be akar mindent pótolni.

A kertből ki nem vitt kutya nem ismeri a fajtatársainak a viselkedését, ezért lehet, hogy ellenségesen fog velük viselkedni. De az is lehet, hogy éppen állandóan oda akar menni egy kutyához, hogy játszhasson.

No,de visszakanyarodva a kezdeti témánkhoz. Mennyire szoktassuk kutyánkat a háziállatokhoz, legyen az madár, cica, kutya, sertés, ló, tehén. Az eddigi tapasztalat azt mutatja, hogy érdemes megszoktatni őket, mert képzeljék el, mennyi madár csiripel a fán. Ha a kutyájuk egész nap csak őket akarná hajkurászná, akkor egy idő után vagy a gazda, vagy a kutya bolondul meg. Ez a hajkurászás ugyanis pótcselekvés lesz a kutyánál. Az elmaradt, kerten kívüli sétákat és a felesleges energiát és a mentális meló hiányát próbálja meg a kutya ilyen módon beiktatni az életébe. Sajnos egy idő után ez megrögzött viselkedés is lehet a saját kertben. De az is lehet, hogy már máshol is ugyanezt fogja csinálni. Ez rossz, mert állandó konfliktus helyzetbe kerül a gazda és a kutya.

Egy alkalommal lovas tanyára mentünk kutyáinkkal dolgozni. Kutyák közül néhány, a lovak közelsége miatt teljesen irányíthatatlanná vált. Nem lehetett őket elráncigálni a lovaktól. Neki akartak menni az állatoknak. Persze a problémát megoldottuk, de ezekből a szituációkból is arra lehet következtetni, hogy érdemes állatainkat más, a gazda környezetében élő élőlényekkel megismertetni. Részben azért, mert a kutyát azzal hogy befogadták, az életük részeként, nekik is joguk van megismerni a környezetükben élő, létező élőlényeket és szituációkat is. A kutyát nem birtokolni kell, hanem együtt élni vele. Ebbe persze beletartozik a helyes hierarchia, a foglalkozások, az utazások és a munka. Ez nélkül valahol mindig lesz olyan helyzet, amelyet vagy csak nagyon nehezen tudnak kezelni, vagy egyáltalán nem. Vagy éppen önöknek lesz kellemetlen, esetleg még feljelentést is maga után vonhat pl. egy folyamatosan ugató kutya.

Az is megtörténhet, hogy vidéki parasztgazdaság, panziók, kastélyparkok állatbemutatójára szeretnének elmenni. De kutyájukat sem szeretnék otthon hagyni. Képzeljék csak el, ha az előadás alatt kutyájukat folyamatosan fegyelmezni kéne, vagy állandóan ugatna. Szeretné meghajtani a bemutatón mozgásban lévő vagy száguldó állatot, állatcsordát. És egy nagy testű kutyát bizony nehéz visszatartani. De egy kisebb testű mudi is tud hangjával galibát okozni. Olyannyira, hogy az ijedősebb bemutató lovak, akár meg is ugorhatnak. És mi történik, ha egy solymász bemutatóra szeretnének beülni.  Kutyájuk ott fogja tépni a pórázt, és feszült, vadászó testtartásban vigyázza a sólyom minden mozdulatát? Ráadásul a program része lehet, hogy a sólymot a közönség soraiba reptetik. Akkor bizony a nehezebben kezelhető kutya ugrani fog a gazda felé suhanó madár felé. Bár az is lehet, hogy ilyen helyre kutyát be sem engednek.

14 éves, élete negyedik több órás műtétjére váró kiskutyám, még olyan lelkes, hogy a legnagyobb örömmel és friss mozgással követ, ha érzi, hogy valamilyen program van készülőben. Kocsiból ki, kocsiba be. Balatonba, Dunába be, úszik egy kicsit. És persze ő is meghajtaná a kacsákat. De erélyesen jelezve, hogy nem lehet, tudomásul veszi. Nem szívesen, de néhány játék vagy hosszabb mozgás után már kevésbé érdeklődik. Tulajdonképpen nála, mint vadászkutyánál ez egy eredmény. De nincs eltiltva attól, hogy vadász állásban izgalommal nézze a kacsák mozgását, csupán annyit kérünk tőle, hogy érzékelje azt is, hogy mit mondok. Milyen vezényszavak vagy korrigáló szavak, mozdulatok történnek körülötte. Mint kis zsivány, szeret ő is kekeckedni. De ez így természetes. Nekünk gazdáknak ez egy szép, nemes feladat, hogy észrevegyük a kutyák legapróbb rezdülését,szándékát. Meg tudjuk előzni azt vagy a megfelelő harmóniában tudjuk eltölteni a sétát. Az a kutya, amelyik nem kezelhető, azt érdemes pórázon tartani. Érdemes 3-4 méteres pórázt házilag elkészíteni, azon sokkal többet rohangálhat kedvencük, mint a másfél méteres pórázon. Így talán mindenki élvezheti a Duna parti séta örömeit és nem kell attól félniük, hogy kedvencük nem jön vissza, valami galibát csinál, vagy nekimegy a kacsának, kutyának, lovasnak.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás