Hobbi Kutyaiskola, egyéni foglalkozások az egész országban!

Yorkshire-i állatorvosok

Yorkshire-i állatorvosok

Igen, ez egy bemutató film címe. Érdemes időnként kitekinteni a nagyvilág eseményeibe. A főszereplők itt is állatok. De elsősorban farmon élő állatok gyógyításáról, az ott élő emberek küzdelmeiről és a baráti kapcsolatokról szól. Vannak kutyák is a történetben.

A filmbeli valós farmerek, és az állatorvosok küzdelme, egy-egy beteg állatért. A csodálatos az ebben, hogy az itteni doktorok elképesztő tudással és gondolkodásmóddal gyógyítják az állatokat. Kevés szabad idővel rendelkeznek. Vagy a rendelőben dolgoznak, vagy a farmokra mennek ki. Van olyan farmer, akihez már több, mint húsz éve járnak ki ezek az orvosok. Egy idős hölgy felnevelt teheneit el kellett adja. Szomorú volt. Az árverésre ezért az orvos is elment, hogy lássa, hogyan éli meg ezt az idős hölgy, majd a következő hetekben is meglátogatta őket, hogy megbizonyosodjon arról, hogyan tudják ezt feldolgozni. Az itt élő farmerek élnek halnak állataikért. Egy részt az állatok hozzák a hasznot, másrészt valóban becsülettel és szeretettel gondozzák őket. A dokumentumfilm néha horrorisztikus is, mert bizony nem kíméli a nézőt a műtétek látványától, az igazság pillanataitól, mikor a tulajdonosnak el kell mondani, hogy kutyája rákos. A rosszabb pillanatok azok, amikor dönteni kell. Altatás, vagy még életben tartani. Ezek a pillanatok bizony könnyfakasztóak.

Hihetetlen és elgondolkodtató, mennyi mindent kibírnak az állatok. A tehenek, birkák ellésnél sokszor bajba kerülnek. A születendő borjak néha nagyobbak, vagy nem úgy helyezkednek el az anyaméhben, amely segítené a természetes úton való megszületést. Sokszor nyakig nyúlnak fel az állat méhébe a dokik, és a borjat igyekeznek megfordítani. Gyakorlatilag a tapasztalat és a tanultak alapján, szó szerint tapogatóznak. Hol a fej, a láb, milyen állásban vannak, mibe akadt bele. Gyorsan kell dönteni, mert a borjú és az anya élete a tét. Márpedig mindkettő elvesztése nagy veszteség egy farmernek, aki ebből él.

Gyakran látni, ahogy a borjú lábára csörlőt kötnek, és a jó ütemet eltalálva, együttes erővel próbálják meg kihúzni az elakadt borjat. De nem mindegy mikor húznak, mikor hagyják a tehenet, hogy toljon, az intuíciót és a tapasztalat nagyon fontos. Tudni kell, mikor nem szabad tovább erőltetni a húzást, mikor kell császármetszést alkalmazni. Fura látni, amikor egy érzéstelenítő injekcióval, helyben, felvágják a tehén oldalát, és könyékig benyúl az állatorvos. És a tehenek ezt tűrik, néha ugyan bőgnek, jelezve, hogy ez fáj nekik. A legmegdöbbentőbb az, amikor a műtét után, az anyaállat feláll és odamegy borjához, hogy megszoptassa.

Az állatvilág úgy fejlődött, hogy a borjak születés után néhány órával, már tudjanak vándorolni a többiekkel együtt, hogy tudjanak menekülni a ragadozók elöl. Az állatoknak nagy a fájdalomtűrő képességük. Sokszor elrejtik fájdalmaikat, mert ha gyengébbnek tűnnek, azt a falka többi tagja nem tolerálja hosszú távon. Különösen, ha az az állat addig domináns szerepben volt. A csapat életük során nem arra rendezkedett be, hogy egy beteg állattal foglalkozzanak. Az ugyanis csak hátráltatja őket a menekülésben, támadásban vagy zsákmány üldözésében. Ezért a beteg állatok inkább elvonulnak, magányosan töltik beteg napjaikat. Nos, a farmerek állatainak azért szerencséjük van, mert ha betegek, az állatorvos segít rajtuk. De ha betegek, akkor ők sem tudják ellátni borjaikat. És sajnos az újszülötteknél, minden óra számít. Ha ugyanis rövid időn belül nem kapják meg az előtejjel a a bélflóra működéséhez szükséges jótékony baktériumokat, akkor pár nap után elpusztulnak.

Az állatvilágban erre az egyik legkiválóbb példa a coala maci. Amikor kicsinye születik, a kis állat anyja székletéből táplálkozik, mert onnét tudja megkapni azokat az anyagokat, amelyek a jó bélflóra működéséhez szükségesek.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás