A vadon hívó szava.
A mai kutyáiskolák, szakemberek arra törekednek , hogy a már lassan túl civilizált környezetünkben, kutyáink meg tudják tartani eredeti ősi ösztöneiket. Erre szolgálhat egy őrző-védő munka, terelés, vadászat. Kérdezhetnék, hogy ennek mi értelme van. Hiszen ma már kevesen vadásznak, a kutya magától is tudja, hogyan védje meg a gazdát vagy a területét, a birkákat, macskákat, meg amúgy is meghajtja, ha meglátja őket.
Ha egy kutyát, túlságosan elkényeztetnek, nem megfelelően értik a jelzéseit, reakcióit, akkor hiába rendelkezik jó alapösztönnel, nem fogja tudni azokat teljesíteni. Ha egy kutyát fiatal korában nem szocializálják, pl. nem viszik ki az utcára sétálni, nem tud más kutyákkal játszani, mindig ugyanazon emberekkel tud találkozni, akkor hiába van meg benne az alapösztön, nem fogja tudni érvényesíteni.
Egy kuvasz szakmai találkozón, őrző-védő munkákra kértek fel gazdikat. A kuvaszoknak majd 30%-a nem teljesített jól. Volt egy olyan egyed, amelyik félve bújt a gazda mögé. De ugyanezt a jelenséget el lehet mondani minden olyan egyednél, amelyek a fent felsoroltak miatt félőssé, bizonytalanná vagy acsarkodóvá váltak. Ugyanez a tapasztalat mutatkozott meg egy rotweilernél is, az egyik kutyaiskolai foglalkozáson. Nos, akár rotweilerről, akár kuvaszról beszélünk, mindenki tudja, hogy alapvetően bátor, félelmet nem ismerő kutyák. A kuvaszt a havasokban, erdélyi pásztorok is használják. A pásztorok nagy gondossággal választják ki az egyedeket. Elmondásuk alapján, a nagyon jó kutyának nagyon nagy értéke van. Pénzben és munkában is. Sajnos egyre kevesebb ilyen egyed van, amelyek tényleg birkák őrzésére vannak. Amelyek ténylegesen nap mint nap, farkasokkal és medvékkel harcolnak. Épp ezért a pásztorok saját maguk tenyésztik a kutyáikat, és nevelik fel saját alomjukból a kölyköket. Ezeknek az egyedeknek az utódai valóban hordozzák az igazi bátorság jegyeit.
A városban szocializált kuvaszok viszont(hosszú távon, akár több generáción keresztül) nem. És ez részben annak köszönhető, hogy a gazdák nem az egyed sajátosságának megfelelően kezelik a kutyájukat. Ettől az állat akár meg is vadulhat, félénkké is válhat, bizonytalan is lehet és frusztrált. Egy megszületett kölyök pedig, ilyen körülmények között kezdi el tanulni, és lemásolni szüleiről és a gazdáról a jeleket, reakciókat. Ha azok pedig félelmet, bizonytalanságot és hozzá nem értést sugallnak, a kölyök is ilyenné válhat. A legjobb szakember sem fogja tudni ezt már rehabilitálni, és jó, egészséges bátorsággal rendelkező kutyává képezni.
Szobai macskák, kutyák
Ugye nem ismeretlen. Rengeteg cicát tartanak lakásban. Sosem engedik ki őket a szabadba. Ennek részben lehet oka, hogy egy nagyon értékes fajtáról van szó, akit félt a gazdi. Vagy olyan helyen lakik, városban, ahol rengeteg autó, forgalmas utcarészek vannak. Érthető, hogy ide senki nem szeretné leengedni a macskáját. Habár egy vidéki életnek is vannak veszélyei. A kocsihoz nem szokott macskákat és persze kutyákat is, könnyen elüthet egy autó. Ezeknek a macskáknak viszont nem feltétlen van jó életük. Bár látszólag naphosszat elheverésznek a szobában. Valójában támadóvá, kiszámíthatalanná vagy épp életunttá tudnak válni, mert egy ingerszegény környezetben nincs egészséges adrenalin, vadászat, izgalom és a vadászat sikere. A zsákmányszerző ösztön sokszor vad támadásban mutatkozik meg egy idegennel vagy saját gazdával szemben. Sok jelét látni, hogy a cica nem érzi jól magát. Bár az ösztönök alapszinten megmaradnak, de több generáción keresztül halványodnak az utódok jellemében.
Ugyanezt el lehet mondani a leginkább szobában tartott kutyákról is. Akiket épp csak egy kis sétára visznek ki az utcára, mindig ugyanazon az útonalon. Az utcán unottan, lelkesedés nélkül, gazdájukat követő kutyák pont ilyenek. Nincs miért örüljenek. Életük arról szól, hogy szoba- kis utcai séta- etetgetés, evés. A legtöbb gazdi azt gondolja, ha etetgeti folyamatosan kedvencét, akkor jól fogja érezni magát. Nem! pótcselekvésként fogja kezelni a jutalomfalatokat, vagy már mánia lesz az asztal körül kéregetni. Mert ez is ingerlevezető tevékenység lesz az unalmas életében.
Vissza a természetbe
Ahogy az emberek, úgy az állatok is szeretnek az igazi természetes környezetükben élni. A természet tele van érdekes és izgalmas illatokkal, vadászási lehetőséggel. Le lehet mozogni a felesleges energiát, a vad nyomát lehet követni, elfogni és akár megenni. A zsákmányszerzés öröme mindent megér. Ahogy egy macska vadászik, mintha csak egy gepárdot vagy oroszlánt látnánk. Mozdulatlanul várják a kellő pillanatatot, amikor a zsákmányállatot levadászhatják. Gepárdok kihasználják a gyorsaságukat, melyről tudják, hogy ha 20-30 mp en belül nem tudják elkapni a kiszemelt zsákmányállatot, akkor feladják, mert a szervezetüknek oxigénre van szüksége. Felesleges energiát nem pazarolnak el.
A vadonban szinte nem is látni olyan egyedet, amely ne lenne bátor. Számos alkalommal, egy egyedül kóborló bivalyborjat, vagy rinocérosz bébit próbáltak oroszlánok megtámadni. A kis bivalyborjú hosszan küzdött és szerencséje is volt. Az összetartó bivalycsapat visszafordult és elüldözték az oroszlánokat. A kis rinocérosz állatnak is szerencséje volt, mert bár nagyon komoly karomsérülések keletkeztek a kemény bőrén, de a közelében lévő kis fás pocsolyákhoz tudott menekülni ott a vízbe merülni. Így az oroszlánok nem találtak rajta fogást.Nem tudták a lábát kirántani, a hátára ugrani, hogy lerántsák. A víz nem igazán az oroszlánok kedvenc helye. A rinocérosz bébi pedig sokáig nem adta fel, pedig legalább 8 oroszlán csüngött rajta és próbálta a földre rántani, amíg egyik pocsolyától a másikig menekült. Végül az oroszlánok feladták.
Ez is jó példája annak, hogy a Serengetiben élő vadállatok ösztönösek, intuitivak, küzdőképesek, összetartók és jó stratégák. Az emberek világához szoktatott kutyáknál is ugyanezen képességeket kell fenntartani és így is kell viselkedni. Akkor elhiszik a gazdákról, hogy valóban jó vezetők és a kutyáink, cicáink is visszakaphatnak valamit a természetes életmódjukból.