Mennyire fontos a kutyának a szocializáció? Egyáltalán mi az a szocializáció.
A szocializáció olyan tanulási folyamat, amely a születéstől a halálig tart. A szocializáció nem más, mint a „társadalomba való beilleszkedés folyamata, amely során az egyén megtanulja megismerni önmagát és a környezetét, elsajátítja az együttélés szabályait, a lehetséges és elvárt viselkedésmódokat.” (Bagdy, 1986.)
A szocializáció első színtere a család, a közvetlen környezet. A kutya mama, a tenyészet, a kölyök testvérek. Majd később – a kutya növekedésével – egyre nagyobb szerepe lesz, a kiskutyát körülvevő környezetnek, hatásoknak, tanult viselkedési folyamatoknak, képzéseknek. A szocializáció kölcsönhatás. Ahogyan reagál a környezet, úgy fog tanulni és fejlődni a kiskutya. Úgy fogja a kívánt, vagy nem kívánt viselkedésformát elsajátítani. Nagyon nem mindegy milyen hatások érik, milyen simogatást kap, milyen erős ingereket, hogyan korrigáljuk, milyen reakciókat lát, mozgássorozatokat. Amilyen a gazda, olyan lesz a kutya.
Szokták mondani. Igen, nagyjából ez így van. Egy magányosabb, visszahúzódó, keveset beszélő gazdának feltehetőleg a kutyája is magának való lesz. A bohókás, vidám, társaságot kedvelő emberé pedig nyitottabb, magabiztosabb. Egy pásztor kutyája megtanul gyorsan reagálni a vezényszavakra, mert a birka helyes terelése és a gazda kedvében ténykedés bizony gyors felfogó képességet és engedelmességet igényel.
A kölyökkorban kapott információk a legmeghatározóbbak a kutya életében. Egész életére kihathatnak. Itt dől el, az idegrendszer mennyire bírja a gazda életmódját, információt, reakciót, kialakított életformáját. Sajnos sokan nem is sejtik, hogy a legkisebb mozdulatnak, reakciónak is mekkora jelentősége van. Főleg, ha annak hosszú ideig fennálló hatása van kutyára, és környezetére nézve. A pár hónapos korban ért hatások a legmeghatározóbbak egy kutya életében. Ezért nagyon fontos, hogy ebben az életkorban különösen figyeljünk oda a kutyát érő ingerekre, hatásokra. Nem kell mindentől óvni, mert tanulni a kudarcokból is lehet. Merjük bátran engedni kutyákhoz, leginkább azokhoz, amelyek játékosak és barátkozósak. Ha néha valamelyik – rangsorban feljebb lévő – kutya megmorogja, esetleg megcsípi, befogja a száját, attól sem kell megijedni. Ezek nem veszélyes dolgok, és a családban, a saját testvérei is ugyanezt tennék vele. Így tanulja meg erejét megmutatni, izmait megdolgozni, egyéniségét kifejleszteni és megismerni. A kertbe zárt kutya, a hiedelemmel ellentétben nem érzi jól magát, magányos és nem tud szocializálódni. Kétségtelen könnyebb a gazdának az élete, ha nem kell vinnie sétálni kutyáját, ha nincsenek konfliktushelyzetek, amiket meg kell oldania, nem kell pénzt és időt áldoznia kutyájára. Cserébe mindig kínlódni fog, és a kutyája magányos lesz. Igaz, egész nap feküdni fog és csendben lesz, vagy épp elvadul. Egyik sem jó megoldás.
Sajnos szomorú megfigyelője voltam, annak hogyan ment tönkre egy lakótelepi szánhúzó kutya élete egy idősebb, mogorva és kutyájával goromba hölgy mellett. A játékos kiskutyát arra kényszerítette botjával, hogy szorosan mellette menjen a pórázon. Játszani nem tudott, szagolni nem engedte. Évekkel később a néhány éves kutya loncsos és bozontos, kedvetlenül baktató kutyává változott. Szívszaggató látvány volt. Miközben az idős hölgy tudatában sem volt annak, hogy kutyája mennyit szenved. Kérdések sora merül fel: vajon akkor minek a kutya. Különösen egy szánhúzásra termett fajtájú kutya. Vajon az embertársaival is így bánik?
Az nem baj, ha néha követnek el hibát, de a hosszú távon, esetleg szándékosan, tudatlanság miatt vagy csak azért, hogy az élet fájdalmait a kutyára kivetítve éljék az életüket, az nem méltó életet ad egy élőlénynek, ez esetben a kutyájuknak. Olyan ez, mintha az ember csak egy lakásban, szigorú szabályok mentén élhetné az életét. Ugye, hogy nem hangzik jól? A jól szocializált kutya ismeri a fajtársai reakcióját, a morgások közötti különbségeket, a fenyegető testjelzéseket, megtanul harcolni, használni az erejét, gondolkodni és cselezni. Megtanul futni, játszani, jól érezni magát. Magabiztos lesz, és nem akar állandóan ugatni, nyüszögni, megtanul várni és fegyelmezettnek lenni. Kb. egy év, amíg kutyánk annyi információt kap, és annyi szituáción megy keresztül, tanítgatással, játékkal, harcokkal együtt, amire már lehet alapozni képzést. Nyilvánvalóan a képzést már két- három hónapos korban el kell kezdeni, de egy évesen már van egy tapasztaltabb kutyánk. Vannak kutyafajták, akiknek az érési folyamata 24 hónapot is igénybe vesz. Általában a nagyobb testű kutyák. De két évesen már ők is kezelhetőbbé válnak. Higgyék el kedves gazdik, megéri a fáradtságot. Tegyenek önök is a kutyájukért.