Érzelmek

Egyes állítások szerint a kutya nem érez haragot, bár azt felismeri, ha az ember haragszik. Szerintük a  kutya érez félelmet, szomorúságot, örömet, csalódottságot és más érzelmeket. Van, aki szerint a kutyák igenis éreznek haragot. A véleménykülönbségek eredhetnek abból, hogy a haragot másképp definiálják. A kutya széttép, tönkretesz valamit, az ember számára már jelenthet haragot. A gazda biztosra veszi, hogy egyedül hagyott kutyája mérgében vagy bosszúból rágja szét a bútort, az újságot, ássa a gödröt a kertben és bosszúból ugat.

Egy híres orosz fiziológus azt próbálta megállapítani, hogy milyen biztonsággal képes megkülönböztetni a kutya a kört az ellipszistől. A körért jutalom járt, az ellipszisért nem. Amikor azt tapasztalta, hogy a kutya képes volt megkülönböztetni a két forma között, új kísérletet kezdett. Egyre kerekebb ellipszisekkel próbálkozott. Pár hét múlva a kutya felismerő képessége romlott. Az eddig csendes kutya vinnyogni kezdett, izgett-mozgott, és teljesen kezdett megváltozni a viselkedése. Hangosan kezdett ugatni. Feltételezhető, hogy a kutyának nem neurotikus problémái voltak, csupán tehetetlenségében dühös lett, és ezt így hozta a külvilág tudomására.

A harag és az agresszivitás vizsgálata a ragadozóknál elég körülményes, hiszen náluk az élelemszerzés jóval természetközelibb folyamat, mint az embernél. Vajon kegyetlen- e az állat, mikor az elfogott zsákmányát még élve kezdi el fogyasztani, vagy mikor a macska még játszik az egérrel? Nos, ha megnézzük a ragadozó és a zsákmányállat közötti folyamatot, azt láthatjuk, hogy a ragadozó – legyen kutya, macska vagy gepárd – azért játszik zsákmányával, mert az ölés, az elfogás technikáját gyakorolja. Egy tigrisnek sem sikerül minden egyes vadászat alkalmával elfogni a zsákmányát, bizony nagyon sokszor éhesek maradnak. Az eredményes vadászathoz készségekre van szükség, melyet gyakorolni kell. Hányszor látjuk, hogy a ragadozó a még élő zsákmányt viszi haza kölykeinek, hogy gyakorolhassanak.

Ilyenkor nem a kínzásért teszi az anyaállat, hanem, hogy kölykeit megtanítsa vadászni. A kutyáknál az őrző-védő munka is ezen a képességen alapszik. A zsákmányszerző ösztön fejlesztése tehát nagyon fontos. A kutyák, macskák, ragadozók szeretnek vadászni, elkapni és legyőzni az áldozatot. Őket nem a zsákmányállat rettegése, hanem a mozgása nyűgözi le.


Téma: Cikkek írások

Így is keresték:

  • a kutya állandóan szétszedi a kerítést
  • bosszúból rág a kutyám
  • Kutya szétszedi a kerítést
  • r
  • rágja a bútort a kutyám
  • réczi hajnal


8 hozzászólás : “Érzelmek”

  1. Jó napot kívánok érdeklődni szeretnék,hogyha az eddig nyugodt kutya bejön hozzám a szobába és odajön hozzám és elkezd ugatni mit jelenthet,válaszukat előre is köszönöm,tisztelettel László Éva

  2. Kedves Éva,

    Az ugatás olyan, mint a gyereksírás. Nagyon sok dolgot jelenthet. Ehhez látnom kellene a kutya testjelzését, a szituációt. Abból lehet tudni miért ugat.

    üdv

  3. Tisztelt Szakértő! 3 éves magyar vizsla szuka kutyám nagyon érzékeny a hangokra. Fél a vihartól, tüzijátéktól, minden olyan hangtól, aminek nem tudja az eredetét. Ilyenkor idegesen járkál, nem nagyon találja a helyét. Bekéretőzik a lakásba. És nincs is ezzel gond, ha itthon vagyok, mert betudom engedi a lakásba. Csak amikor nem vagyok itthon, akkor ne tudok vele mit csinálni. Általában elszökik, (kertes házban lakunk) és állandóan szétszedi a kerítést és a legkisebb résen is kipréseli magát (ezért állandóan sebes a feje). Nagyon messzire elfut és attól félünk, hogy egyszer egy autó elüti. Amúgy nagyon rendes szófogadó kutya, soha nem szökött el, még ha nyitva a kapu akkor se megy ki. Kérem segítsen, milyen megoldás van erre a félelmére! Válaszát előre köszönöm: Mák Anita

  4. Kedves Gazdi,
    ez hosszabb folyamat. Rengeteg dolog okozhatja. Először fel kell mérni miért fél a zajoktól és a kezelést csak utána tudjuk elkezdeni

    üdv

  5. Tisztelt Szakértő!

    Van egy 1 éves huncut kislány erdélyi kopó kutyusom.
    Pórázon való sétáltatás, na az nem megy. Amikor felteszem rá meg sem mozdúl. Fülét, farkát behuzza. Pár napja felkaríkázott virsit tettem a zsebembe és így probáltam őt csalogatni. Lépegetett is egy keveset, aztán megint várta a jutalmat.

    Mit tegyek, hogy megtaluja és megszokja a porázt.

    Köszönettel.MGy

  6. Kedves Gazdi,

    a kutya bizonytalan, ezért nem akar menni. Vagy valamikor kényszerként élte meg a póráz felrakását. Személyesen tudok ezen a problémán segíteni.

    üdv

  7. Tisztelt Szakértő!
    Van egy nagyon kis rátermett, német fiú pincserünk, aki májusban lesz 4 éves.
    A gondunk a rágás. Mindent képes rágni, főleg bútorokat, ajtófélfát, meg ugye a széthagyott gazdicuccokat. Mindezt csak akkor teszi, ha nem vagyunk otthon. Amikor együtt vagyunk a kutya viselkedése 5-ből 6-os: nagyon kedves, aranyos, szót fogadó, pihiző, szinte önállóan veszi a ruháját, póráz nélkül sétál, jön a hívószóra…stb.
    Amit eddig tettünk: befújás, paprikázás, interaktív kajás játék, rágókák…stb.
    Nagyon szeretjük a kutyusunkat, nem szeretnénk tőle megválni, de sajnos dolgoznunk kell, így napi több órát kell neki egyedül lennie. A hányavetett sorsú kutyánknak. Aki a nagyon drága finom antik fenyőbútorokra specializálta magát. Szeparációs félelem? Ivartalanítás? Mit tanácsol, mit tegyünk? Nagyon köszönöm, üdvözlettel Réczi Hajnal

  8. Kedves Hajni, kérem hogy telefonon keressen meg és megbeszéljük. üdv

Itt várom a kérdésed:

kutyaiskolaFoglalkozások
a kutyaiskolában

Szombat: kezdő engedelmes, ügyességi - és viselkedés terápia, haladó engedelmes, agility edzés
Vasárnap: Kezdő engedelmes, ügyességi és viselkedés..
További tájékoztatás az Információ menűpontban!